Az európai szarvasokat nem fertőzte meg a covid

Az amerikai fehérfarkú szarvas elkapja és hordozza is a vírust, ezzel annak rezervoárjává is válhat, az európai rokonokból azonban eddig nem sikerült kimutatni a kórokozót.

A fehérfarkú szarvas (Odocoileus virginianus) elkaphatja tőlünk a SARS-COV-2 vírust, és akár vissza is fertőzheti az embert, azonban, amint azt a Berlini Kutatóhálózat hírében olvashatjuk, az európai gímszarvas és őz se német, se osztrák területen nem fertőződött meg a vírussal.

A német vezetésű nemzetközi kutatócsoport összesen 433 szarvasféle (őz, gím- és dámszarvas) vérmintáját vizsgálta meg, ennek egyik részét még a pandémia előtt, másikat pedig a pandémia ideje alatt. SARS-COV-2 elleni antitesteket kerestek, ám a Microorganisms szakfolyóiratban közölt tanulmány szerint se német, se osztrák területen nem sikerült egyetlen pozitív állatot se találni, vagyis az európai szarvasok, úgy tűnik, nem kapják el a vírust. Ez azért furcsa, mert az amerikai-kanadai fehérfarkú szarvasok közt egyes helyeken az állomány 80 százalékát is meghaladta a fertőzött állatok aránya.

Mivel a kutatók nem találtak jelentős különbségeket az európai szarvasfélék ACE-2 receptoraiban (amerikai rokonaikéhoz képest), így arra jutottak, hogy a helyzet annak köszönhető, hogy Európában más módon zajlik a vadgazdálkodás és a vadászat.

Amerikában a szarvasok gyakran egészen a lakott települések közelében, vagy félig-meddig azokon élnek, így könnyebben találkoznak a vírussal is, Európában az embertől távolabb élnek e vadak, és a vadászengedélyek is egy-egy meghatározott területre érvényesek. A szakemberek szerint ennek köszönhető, hogy alapesetben a szarvas és az ember nem érintkezik, így át se adhatja a vírust. Ezt az állapotot pedig mindenképp meg is kell őrizni, mielőtt hasonló helyzet alakulna ki, mint Amerikában.

Forrás: Ng.24.hu

– hirdetés – 

Ez is érdekelheti

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Főmenü