Együttműködik a kormányhivatal és a vadászkamara

Együttműködési megállapodást kötött az Országos Magyar Vadászkamara Veszprém Megyei Terület Szervezete és a Veszprém Megyei Kormányhivatal. A megállapodás szerint a Kormányhivatal vadászati hatósága – a vadászkamara koordinálásában – kihelyezett trófeabírálatokat tart majd három helyen a megyében.

Az együttműködésről szóló dokumentumot Takács Szabolcs kormánymegbízott és Pap Gyula, a megyei vadászkamara elnöke írták alá az Ötvöspusztai vadászházban, április 13-án. A kihelyezett trófeabírálattal egyszerűbbé válik az ügyfelek trófea bemutatási kötelezettsége. Az új rendszer megkönnyíti és eredményesebbé teszi a vadászati hatóság trófeabírálati feladatának teljesítését, a vadászok pedig láthatják majd, hogy hogyan vélekednek a bírálók egy-egy elejtett trófeáról.

Takács Szabolcs kormánymegbízott kiemelte, hogy a Veszprém Megyei Kormányhivatal állampolgár barát ügyintézése és ügyfél központúsága – mint a példa is mutatja – megjelenhet egy vadgazdálkodási tevékenységhez kapcsolódó hatósági munkában is. A vadászatra jogosultaknak nem kell ezután Veszprémbe szállítaniuk a trófeákat a bírálatra, hanem ebben az esetben is közelebb viszik az ügyintézést az ügyfelekhez a kihelyezett trófeabírálatokkal. Elmondta még, hogy tavaly közel 4800 trófeát bíráltak el a kormányhivatal munkatársai, amelynek 77 százaléka a vadásztársaságoktól származott. Ez az adat is alátámasztja a kihelyezett trófeabírálatok szükségszerűségét, a megállapodás életszerűségét.

Pap Gyula szerint a megállapodás mérföldkő a vadászkamara szempontjából is.

– Ez egy olyan lehetőség, aminek hosszú múltja van. Egy közös együttműködés fontos állomása, amiben legfontosabb a bizalom. A két fél annyira megbízik egymásban, annyira szívesen dolgoznak együtt, hogy a kormányhivatal a rábízott hatósági feladat ellátásába beengedi a kamarát, együttműködik vele. A vadgazdálkodóknak nagy vágya volt már, hogy a trófeabírálat összevont keretek között történhessen meg, ahol többen jelen vannak. Szakmailag is nagyon fontosnak tartjuk ezt, mert az egyesületek, az elejtők betekintést nyerhetnek a bírálat szakmai oldalába, ezért a későbbiekben szakmai programmá válhat egy-egy trófeaszemle – fogalmazott a vadászkamara megyei elnöke.

A kihelyezett trófeabírálatokat három helyen a megyében: a Verga Zrt. Alsóperei komplexumában, a Somlótája” Vadásztársaság Ötvöspusztai vadászházánál, illetve Sümeg – Tapolca környékén tartják majd meg.

Forrás: Veol.hu

– hirdetés – 

Ez is érdekelheti

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Főmenü