Gímszarvasok kilövéséért emeltek vádat, többek között egy önkormányzati vezető ellen

Milliós értékű trófeás szarvasbikák illegális elejtéséért emelt vádat az ügyészség öt férfi, köztük egy önkormányzati vezető és egy hivatásos vadász ellen.

A Somogy Megyei Főügyészség hétfői közleménye szerint a vádlottak 2020 augusztusában és szeptemberében Marcali környékén, idegen vadászterületeken három, egyenként egymillió forint értékű gímszarvas bikát zsákmányoltak, ráadásul az egyik állat kilövése vadászati tilalom idejére esett.

Az elejtett bikák egyikén a vadak megfigyelését szolgáló GPS-jeladó volt, amit az egyik vádlott az állat kilövése után széttört, egy patakba dobott, további 900 ezer forint kárt okozva a vadásztársaságnak – tették hozzá.

A feltételezett orvvadászok a gímszarvas bikák trófeáit egyik társuk lakóhelyére vitték, aki azokat kikészítés után eljuttatta a vadat elejtő vádlottnak.

Az ügy hivatásos vadász érintettjének amiatt is felelnie kell, hogy 2020 decemberében a saját vadásztársaságának területén két trófeás gímszarvas bikát lőtt ki és tulajdonított el jogtalanul. Mielőtt a férfi a lopott vadakkal az otthonába ért volna, rendőrök intézkedés alá vonták, és a vadakat lefoglalták.

Az ügyészség orvvadászat bűntette és más bűncselekmények miatt az önkormányzati vezetőre és a hivatásos vadászra végrehajtandó, társaikra felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kérte a bíróságtól.

Forrás: Infostart.hu

– hirdetés – 

Ez is érdekelheti

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Főmenü