Kevesebb lett a vadász Tolnában, csökkent a hús ára

Főként a vendéglátóipart és a turizmust szokás említeni a Covid–19 járvány sújtotta ágazatokként, de Tolna megyében azért ne feledkezzünk meg a vadászatról sem. A vadászat és a vadászati turizmus éppen a fent említett ágazatok visszaesését szenvedte meg, ezzel szintén a járvány egyik nagy vesztese volt a térségben.

Tavaly, éppen hogy beindult volna a vadászszezon, amikor országosan leállt minden. Mivel az ágazat bevételeinek jelentős részét a vadászturizmus, azon belül is főként a külföldi vadászvendégek adják, a határok időszakos lezárásával az jelentősen visszaesett az előző évek átlagaihoz képest – tudta meg portálunk Király Istvántól, az Országos Magyar Vadászkamara Tolna megyei Területi Szervezetének titkárától. Hozzátette, számokra lefordítva ez azt jelenti, hogy egy átlag évben átlagosan 1200 vadászati engedélyt adnak ki, amely tavaly visszaesett 400-ra, de idén sem számítanak sokkal többre.

A részletekről szólva elmondta, a megyébe főként német, osztrák és olasz turisták érkeznek, elsősorban ­gím-, dámszarvas- és vaddisznó bérvadászatra. Hagyományosan a nagyobb méretű őzbakok 44–, a gímszarvasbikák 27–, a dámszarvasbikák 15–, valamint a vaddisznók 15 százalékát ejtik el külföldiek. A bérvadászok kisebb részét teszik ki a hazaiak, akik számát a csökkenő kereslet miatt az utóbbi időben engedményekkel próbálják növelni.

Király István úgy látja, ezzel az a gond, hogy a válságos időszakot követően nehezebb lesz az áremelést elfogadtatni velük. A kieső bevételen az ágazati bértámogatás is alig segít – emelte ki. A területi szervezet titkára szerint úgyszintén komoly problémát jelent, hogy nemcsak a bérvadászati bevétel esett ki az elmúlt időszakban, de a járulékos bevételek, a különböző szolgáltatások, a vendéglátás, szállásadás is leállt a vadászturizmussal egy időben.

További probléma, hogy az éttermek bezárása és a külföldi felvásárlók hiánya miatt közel egyharmados a vadhús árának csökkenése, amely Tolnában is érezhető: míg az őzhús tartja az árát, a szarvas- és vaddisznóhús ára érezhetően visszaesett – mondta Király István. Bár a járvány visszahúzódóban van, éledezik a vadászati turizmus az ágazat jelenlegi helyzetéből a tényleges kilábalást csupán jövőre várják.

Forrás: teol.hu

– hirdetés – 

Ez is érdekelheti

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Főmenü