Egyelőre nem okozott gondokat a Székelyudvarhelyhez tartozó Bethlenfalva határában tanyázó hárombocsos anyamedve, azonban a Nagy-Küküllő Vadász és Sporthorgász Egyesület vezetője szerint hosszú távon mindenképp el kell távolítani a nagyvadakat a lakott terület környékéről.
Közel egy hónapja, lakossági bejelentés nyomán fedezték fel a Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület munkatársai, hogy hárombocsos anyamedve vackolta be magát a Bethlenfalva határában lévő, Hitványkút elnevezésű részen – mindössze 130 méterre Székelyudvarhely belterületétől. A helyszínen azt tapasztalták, hogy roppant agresszív anyamedvéről van szó, így életveszélyessé vált a környék. Éppen ezért a hatóságokkal egyeztetve úgy döntöttek, hogy figyelmeztető jelzéseket helyeznek el a nagyvad és bocsai által használt üreg közelében.
Idővel eltávolítanák Mărmureanu-Bíró Leonárd, a vadászegyesület vezetője lapunknak elmondta, az utóbbi időszakban is rendszeresen ellenőrizték a helyszínt, és a nyomokból ítélve azt tapasztalták, hogy az anyamedve elkerülte a lakott területet, csak a patakhoz jár le inni. A szakember rámutatott, egyelőre nem valószínű, hogy betörne a portákra a nagyvad, hiszen hamarosan zöldül ki a fű, a medvék pedig rendszerint azt fogyasztják a tavasz eleji időszakban. Ezt azért teszik, mert a hónapokon át tartó téli álmuk után a növények jótékony hatással vannak emésztőrendszerükre. A leírtak ellenére Mărmureanu-Bíró Leonárd úgy gondolja, hogy mindenképp el kell távolítani a medvéket a lakott terület környékéről, hiszen máskülönben növekedésük során a bocsok is megszokják az emberközeli zajokat, így nem fognak tartani attól, hogy bemerészkedjenek a városba. Ez esetben két év múlva, amikor elválnak anyjuktól, akkor sem távolodnak el a településtől.
A szakember emlékeztetett, külterületről lévén szó, egyelőre nem tehetnek semmit ezügyben, hiszen a hatóságokkal való egyeztetések során nem kaptak erre engedélyt. Várni fognak, amíg megnőnek némileg a bocsok, majd ismét jóváhagyást kérnek a nagyvadak elriasztása, szükség esetén pedig a befogásuk és áthelyezésük érdekében. A vadász ugyanakkor dicséretesnek nevezte, hogy nem mentek kíváncsiskodók a veszélyes területre, zavarva ezáltal a vadakat és kockáztatva saját testi épségüket. Arra kérnek mindenkit, hogy a továbbiakban is kerüljék el az üreg környékét.
Forrás:szekelyhon.ro