Végleges helyére került a Vadászati világkiállítás jelképe

Végleges helyére került az “Egy a Természettel” – Vadászati és Természeti Világkiállítás jelképe; Szőke Gábor Miklós Totem című alkotását a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum Vadászati Múzeumának parkjában adták át kedden.

Kovács Zoltán, a világkiállítás kormánybiztosa az eseményen a hullajtott agancsokból készült Totemet a tavaly Budapesten és számos vidéki helyszínen rendezett világkiállítás legfontosabb “lenyomatának”, nevezte. Szavai szerint a mű méretét és formátumát tekintve világszenzáció, egyúttal a magyar vadásztársaságok, a magyar vadászati kultúra összefogásának szimbóluma.

A Totem önmagában is értelmezhető

A világkiállítás központi kiállítása ugyan Budapesten volt, a vadászat, a fenntarthatóság, a vadgazdálkodás azonban értelemszerűen vidéki téma, így nem is lehetne jobb helyen a kiállítás szimbolikus kapuja, mint a vadászati kultúra egyik fellegvárában, Keszthelyen – hangsúlyozta Kovács Zoltán.

A kormánybiztos rámutatott, a zalai város évtizedek óta sokakat vonzó vadászati kiállításnak ad otthont, a tárlat bizonyságát adja a magyar emberek, a magyar vadászok elszántságának, képességeinek, tudásának. A Totem illeszkedik a kiállítás tematikájához, a tárlatot magába foglaló épületekhez, de önmagában is értelmezhető – mondta.

Ezt a méltó helyszínt most új elemmel sikerült gyarapítani, amelynek köszönhetően a múzeum és a parkja zarándokhellyé válhat a következő években, évtizedekben – jegyezte meg Kovács Zoltán a világkiállításról szólva arra is kitért, az esemény három éves szervezési folyamata és az utóélete számos lehetőséget adott arra, hogy “dolgok a helyükre kerüljenek”. Példaként hozta fel a magyar vadászati kultúra bemutatásának lehetőségeit, formátumát, és azt is, hogy a kiállítás értelmezését segítő “alkotásoknak, maradványoknak, lenyomatoknak” végleges helyet találjanak.

10 tonna őz- dám- és gímagancsból és 20 tonna acélból készült

Nagy Bálint (Fidesz-KDNP), Keszthely polgármestere, Zala megye 2. számú választókörzetének országgyűlési képviselőjelöltje arról beszélt, hogy a zalai város mindenkori vezetésének kiemelt feladata a Festetics-örökség ápolása és gyarapítása. Úgy vélte, Keszthely a Totem révén olyan jelképpel gazdagodott, amely öregbíteni fogja a város és a térség hírnevét.

A politikus fontosnak nevezte, hogy Keszthely az egyik kiemelt helyszíne volt a világkiállításnak, és bővülhetett a vadászati múzeum.

Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum igazgatója azt közölte, a kastélymúzeumnak tavaly a pandémia ellenére 200 ezer látogatója volt, a vadászati kiállítás az ország leglátogatottabb ilyen tárlata, 2021-ben mintegy 90 ezren voltak rá kíváncsiak, és várhatóan a Totem iránt is nagy lesz az érdeklődés.

Szőke Gábor Miklós szobrászművész a Totemről elmondta: a 10 tonna őz- dám- és gímagancsból, továbbá 20 tonna acélból készült, több mint 20 méter hosszú, 15 méter magas, 22 méter széles, szarvasfejet ábrázoló munkájával az volt a célja, hogy kifejezze a magyar identitást, a kiállítás látogatói közelebb kerüljenek a magyar kultúrához.

– A magyar identitást számomra a magyarok lélekvezető állata, a csodaszarvas fejezi ki, aki által hazára leltünk, és aki bizonytalanság vagy választás előtt mindig irányt mutatott nekünk – fogalmazott az alkotó.

Forrás: Origo.hu

– hirdetés – 

Ez is érdekelheti

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Főmenü